Légy részese Te is nyári sport táborainknak!
Szeretettek várjuk a gyerekeket játékos-sportos táborainkba!
A tollaslabda sport nagy hagyományokra visszatekintő, széleskörűen ismert és népszerű sportág. Olyan sportágak egyike, amely kortól, tudásszinttől, testi adottságoktól függetlenül mindenki számára élvezetes mozgáslehetőséget biztosít. A sport mozgásigénye intenzív, és a test szinte minden részét átmozgatja.
Szakosztályunk mind a helyi lakosság mozgásigényét, mind pedig a hazai versenysport kiszolgálását, utánpótlásképzését és versenyeztetését tűzte ki zászlajára. Hitvallásunk szerint ugyanis sikeres versenysport, nagy utánpótlásbázisból, nagy utánpótlásbázis pedig még nagyobb amatőr és lakossági bázisból ered, akik szeretik, elismerik és támogatják sportágunkat.
Egyesületünk tehát szeretettel várja a kezdő kisgyermekektől egészen az idősebb felnőttekig bárki jelentkezését, hiszen edzőink mindenki számára készek megmutatni a sportág alapjait, és élvezetes kikapcsolódást biztosítani.
Szeretettek várjuk a gyerekeket játékos-sportos táborainkba!
Több, mint 20 atlétával állt rajthoz az FSE 03. 21-én a Margitszigeten
A befolyt összegből két szakosztályunk kapott támogatást.
Utánpótlás növendékeink nemzetközi tornán mérették meg magukat Fóton.
