Tus helyett naptej, sisak helyett napszemüveg, pást helyett Balaton-part!

2025.08.05.
Írta: Fót SE

Szakosztályunk idén nyáron a festői Balatonlellére költözött, ahol vívótáborukat tartották meg nagy lelkesedéssel és még nagyobb energiával!

A résztvevők naponta három intenzív edzésen vettek részt, ahol a technika, erőnlét és taktikai felkészültség fejlesztése állt a középpontban. Természetesen a kemény munka mellett jutott idő a strandolásra, közös játékokra és kikapcsolódásra is – hiszen a közösségépítés és a jó hangulat legalább olyan fontos számunkra, mint a sportteljesítmény.

A FÓT SE Vívószakosztályának edzői a következőképpen foglalták össze a táborban szerzett élményeket:

„Július 26- 31. között tartottuk idei első felkészülési nyári táborunkat Balatonlellén. Ahogyan az a korábbi években is megszokott volt napi három edzés várt sportolóinkra.

Az első edzés futóedzés volt. Elmondhatjuk, hogy nem esett jól a felkelés, volt morgás, ásítás, szemdörzsölés, de hát ismerjük a mondást: Ki korán kel, aranyat lel! 🙂 Mi is várjuk az új versenyévadban az aranyakat, amely eléréséhez például a futáson át vezet az út!

A délelőtti és délutáni/esti edzések szárazföldi erőnléti edzések vagy vízi edzések voltak. Időt mértünk, fekvőtámaszt számoltunk, lépcsőre futottunk fel és le, küzdöttünk a víz erejével, de megcsináltuk!

Tartalmas és izgalmas hét van mögöttünk: izomláz és duzzadó bicepszek, nevetések, közös élmények és életre szóló barátságok az elmúlt hét mérlege.Kedves Táborozóink! Köszönjük, hogy velünk voltatok! Ügyesen teljesítették a kihívásokat, megérdemlitek a pihenést. További kellemes nyarat kívánunk! Augusztus végén folytatjuk! ”

Ha mindig is kipróbáltad volna a vívást, vagy szeretnél egy összetartó, támogató közösségben sportolni, csatlakozz szakosztályunkhoz!

Hajrá Fót!

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva