Írta: Fót SE
Élményekkel és büszkeséggel tért haza kézilabdacsapatunk Prágából!
Kézilabdásaink idén is egy igazán különleges kihívásra vállalkoztak. Részt vettek a 2025. április 17–21. között megrendezett Prágai Nemzetközi Kézilabda Tornán.
A torna hatalmas mezőnyt vonultatott fel, összesen 102 csapattal. Csapatunk az alsó házban 51 gárda között a 9–16. között zárta a versenyt. Három nap alatt nyolc mérkőzést játszottunk: 3 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség született.

Ahogy szakosztályvezető-edzőnk, Jakab Krisztián is hangsúlyozta: „Nemcsak az eredmények számítanak – legalább ilyen fontos, hogy a csapatok egy nagy célért dolgoztak, a Fót SE pedig méltó módon képviselte magát ezen a nemzetközi megmérettetésen.
A torna számunkra nem kizárólag a pontokról és helyezésekről szólt. Sokkal fontosabb volt, hogy fiataljaink képviselhették városunkat és egyesületünket egy rangos nemzetközi eseményen. A hazahozott élmények, az elvégzett munka, az új kézilabda-stílusokkal való találkozás és az ott született barátságok mind-mind értékes tapasztalatokat jelentettek.
Természetesen az eredmény is jó, az boldoggá teszi az embert és az egyesületet– tette hozzá edzőnk, de ami igazán számít, az az, hogy gyermekeink sportszerűen, küzdő szellemmel és büszkén képviselték a Fót SE színeit.”
Egyesületünk nevében is gratulálunk nektek, és büszkék vagyunk rátok, mert megmutattátok, hogy a legnagyobb győzelem gyakran nem a dobogón születik, hanem a közösen megtett úton!

Hajrá Fót!
