Mikulás csizmája nagyot lépett! Sikereink Szerbiában!
2024.12.17.
Írta: Fót SE
Sportegyesületünk Kézilabda szakosztályának csapata múlt hétvégén, december 13-15. között, Szerbiában, Adán mutatta meg, hogy a Mikulás Kupán nemcsak ajándékokat lehet osztogatni, hanem gólokat is egy rangos nemzetközi kézilabda tornán!
Az esemény remek alkalmat adott arra, hogy tovább bővítsük tudásunkat és összemérjük erőnket más nemzetközi csapatokkal.
A tornán összesen négy mérkőzést játszottunk, melyek során a csapat kemény munkája és elhivatottsága egyértelműen megmutatkozott. A végleges helyezésünk a hetedik lett, de ez az eredmény nem csupán a részvételről szólt. Az október óta elvégzett kitartó edzések meghozták gyümölcsüket.
Jakab Krisztián, kézilabda szakosztályunk vezetőedzője így fogalmazott az esemény kapcsán:
„Csapatunk jelentős fejlődést mutatott mind a védekezésben, mind a támadásban, valamint az állóképesség terén. A tornák során végig jellemző volt rájuk a küzdőszellem és a kitűnő hozzáállás, ami a teljesítményük alapját képezte. A fejlődés minden szinten látható volt, ami bizakodásra ad okot a jövőbeli megmérettetések előtt. Továbbra is keményen dolgozunk azon, hogy még eredményesebbek legyünk! Hajrá Srácok, csak így tovább! ”
Gratulálunk a csapat teljesítményéhez és a kitartásához, melyet a nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak!
Hajrá Fót!