Írta: Fót SE
Küzdelmes, szoros meccseket vívtak harcosaink a hétvégén a XIII. Spartan kupán!
Cutka Norbert Muay-thai szakosztályunk vezetője és szakedzője, aki bíróként is részt vett a rendezvényen, a következőképpen számolt be a hétvégi mérkőzések eredményeiről:
„Az első mérkőzésünkön Vízkeleti Péter lépett a kötelek közé -75kg-os súlycsoportban. Azonban egy kemény, hajtós mérkőzésen sajnos a bírók az ellenfelet látták jobbnak (mi nem). Peti mindent beleadott, de ez sajnos most mégis kevésnek bizonyult!
A második mérkőzést -63,5kg-os súlycsoportban, Bujka Márk vívta. Sajnos ezen a mérkőzésen az ellenfél kezét emelték a magasba.
A harmadik mérkőzésen, mivel a -60kg-os súlycsoportban nem volt külsős ellenfél, így két csapattárs, Bujka Dominik és Houdek Bertin került szembe és mérkőzött meg egymással, hogy rutint és tapasztalatot szerezzenek a ringben.
A negyedik, szintén egy -63,5 kg-os mérkőzés, Fábián Dánielé lett volna, ami az ellenfél sérülése miatt sajnos elmaradt, így meccs nélkül, a szabályok értelmében a miénk lett a győzelem.
Az utolsó meccsen harcos amazonunk Katona Emma, -57kg-ban mutathatta meg erejét, tudását, kitartást egy intenzív, pörgős mérkőzésen, a nála 10 évvel idősebb ellenfelével szemben. Emma minden edzői utasítást és tanácsot betartott, így a mérkőzés végén a mi kezünket emelték a magasba!
Katona Emma ![]()
![]()
Fábián Dániel ![]()
![]()
Bujka Dominik ![]()
![]()
Houdek Bertin ![]()
Bujka Márk ![]()
Vízkeleti Péter ![]()
Mindenkinek ez volt az első megmérettetése, nagyon büszke vagyok rájuk! Egy igen kemény, hosszú és fárasztó, reggeltől estig tartó versenyen kellett helytállnunk, ahol jómagam nem csak, mint edző, de a bírói stáb tagjaként is el kellet látnom a feladataimat.
Ezúton is köszönjük a hozzátartozóknak, szülőknek, testvéreknek, barátoknak az egésznapos kitartó szurkolását és támogatását!
Sok tapasztalatot szereztünk és ebből építkezve megyünk tovább!”
Az elszánt küzdelem, a kitartás és a megfeszített edzések eredménye mindannyiunkat büszkévé tesz! Örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünket képviseltétek a versenyen és a ringben! Ezúton is gratulálunk mindenkinek!
