Írta: Fót SE
Szigethalomon jártak Kemposaink Nyílt Harcművészeti Utánpótlás Kupán!
Gutpintér Tamás kempo szakosztályunk vezetője és szakedzője a következőképpen értékelte a hétvégi versenyt:
„Február második felében került megrendezésre a Szigethalom Nyílt Harcművészeti Utánpótlás Kupa, ahol az FSE Kempo szakosztálya 5 fővel képviseltette magát a versenyen. A nyílt verseny kiírás arra utal, hogy a versenyen érvényben lévő szabályokat elfogadva és betartva, bármilyen harcművészeti stílus indulhatott a versenyen. Így kempokáink több arcművészeti stílussal és iskolával is összemérhették erejüket és tudásukat, 3-99 éves kor között.
A versenyen technikai (formagyakorlatok, önvédelmi sorok) és küzdelmi (light-contact, full contact, gi ubmission) számokban is indultak versenyzőink. A végeredmény úgy gondoljuk, magáért beszél:
2 aranyérem, 8 ezüstérem, 3 bronzérem
A fenti eredményekre nagyon büszkék vagyunk! Versenyzőink beleadtak mindet! Sajnos 2 versenyző a verseny közben sérülés miatt kénytelen volt visszalépni a hátralevő versenyszámoktól, de így is hozzájárultak érmekkel a csapat sikeres szerepléséhez. Az edzéseken megkezdtük a következő versenyekre való felkészülést, ahol reményeink szerint már nagyobb létszámban és hasonlóan sikeres eredményekkel fogunk szerepelni.
Továbbá szeretnénk megköszönni az FSE-nek a támogatását!”
Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a versenyen és a győzteseknek! Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy egyesületünket képviselték! További sok sikert kívánunk a jövőben is!