Elindult a tavaszi Bozsik Fesztivál!

2023.04.03.
Írta: Fót SE

Intézményi és Egyesületi Bozsik Fesztiválon vettek részt labdarúgóink!

Ahogy a tavalyi évben, így idén is beneveztünk az MLSZ által Intézmények részére indított Bozsik fesztivál sorozatra, ahol iskolások és óvodások ismerkedhetnek a labdarúgással és versenyeken vehetnek részt. A 2023-as évben március 31-én pénteken, Kistarcsán lezajlott az első Bozsik Fesztivál, ahol délelőtt  az Apponyi és a Boglárka óvoda növendékei szerepeltek, majd délután a Németh Kálmán Általános Iskola valamint a Fáy András Általános Iskola tanulói mérkőzhettek meg a Pest megyei intézmények gyerekeivel egy jó hangulatú bajnokság keretein belül. A gyerekeket a Fót Sportegyesület kisbuszával szállítottuk, nagyon örültek a lehetőségnek, reméljük ezzel a kezdeményezéssel Mi, Fót SE is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy minél többen kezdjék el nálunk a labdarúgást vagy próbáljanak ki egyéb sportágakat egyesületünknél.

Vasárnap a második tavaszi fordulót rendezték meg az egyesületek számára Dunakeszin, a Magyarság sporttelepen. A Fót SE az U11-es korosztályával két csapattal indult. Mindkét csapat látványos játékkal és gyönyörű gólokat lőve szerepelt és emelkedett ki! Az utóbbi másfél évben a labdarúgó szakosztályunk létszáma a többszörösére emelkedett, aminek nagyon örülünk! A képzéseinknek köszönhetően pedig elértük, hogy a fóti utánpótlás labdarúgás a környező települések közül kiemelkedik és az élmezőnybe tartozik. Reméljük minél többen csatlakoznak hozzánk, hogy tovább tudjunk fejlődni! Célunk, hogy minél több tehetséget kineveljünk! Büszkék lennénk arra, ha évek múlva egy profi labdarúgó azt nyilatkozná, hogy “ A Fót SE-ben kezdtem el focizni…”.

Gratulálunk mindenkinek, aki a versenyen részt vett és a felkészítő edzőnknek!

Hajrá Fót!

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva