2022.09.10-én megrendezésre kerül a Fóti Sportágválasztó Családi Napunk!

2022.08.19.
Írta: Fót SE

2022.09.10-én megrendezésre kerül a Fóti Sportágválasztó Családi Nap, ahová sok szeretettel várunk minden sportolni vágyó kicsit és nagyot, fiúkat és lányokat! Gyertek minél többen és töltsünk együtt újra egy fantasztikus napot!

fót sportágválasztó

Addig is  szeretnénk számotokra egy kis betekintést adni szakosztályainkba!

Tenisz szakosztályunk vezetőedzője:

Horváth Henrik

1995-ben kezdtem el a tenisszel foglalkozni. 9 éves koromtól 10 éven keresztül aktívan versenyeztem. Korosztályos játékosként tagja voltam a nemzeti válogatottnak, illetve felnőttként első osztályú játékosként tartottak számon kis országunkban. A háló túloldalára véletlenül kerültem, de az első 3 perc után megfogott és teljesen beleszerelmesedtem az edzői szakmába. 2009 óta tevékenykedem edzőként. 2012-ben szakedzői diplomát szereztem a Testnevelési Egyetemen. Eddigi edzői pályafutásom alatt már 6 korosztályos magyar válogatottal foglalkoztam (közülük 3 saját nevelés), volt már játékosom nemzeti ranglista vezető, korosztályos magyar bajnok egyéniben, párosban és csapatban is, illetve szerepelt már nemzetközi U14-es ranglista legjobb 30 játékosa között. Tanítványaimmal rengeteg versenyt sikerült már megnyernünk hazai Play and Stay szinttől egészen nemzetközi Tennis Europe versenyekig. Csapatomat 2017-ben alapítottam azzal a céllal, hogy minél több játékossal tudjunk foglalkozni, és minden lehetőséget megadjunk nekik ahhoz, hogy elérjék céljaikat. Álmom, hogy egy saját nevelésű játékosommal bejussunk a világ elitjébe, a legjobb 100 játékos közé. Ezért bármit képes vagyok megtenni.

Edző

Korecz Richárd

Korecz Richard vagyok, 1995-ben születtem. 2007-ben kezdtem el teniszezni, először hobbiszerűen, ahol nagyon beleszerettem ebbe a sportba, majd később versenyszerűen űztem és sikerült korosztályos versenyt is megnyernem. A gimnázium elvégzésével döntöttem úgy, hogy az edzősködéssel szeretnék foglalkozni, ezért 2015-ben a Fitness Akadémián sikeresen elvégeztem a teniszedzői tanfolyamot. Ezen kívül jelenleg is tanulok egyetemen, Egerben, rekreáció szakon. 2017 óta tartozom a Future Tennis Team csapatához, ahová nagy örömmel csatlakoztam. Edzőként szeretném átadni az eddig megszerzett tudásomat, tapasztalataimat mindenkinek, aki szeretné kipróbálni ezt a szép sportágat. Célom, hogy mindenkinek meg tudjam valósítani a terveit, akár hobbi, akár versenysport szinten.

Edző

Bálint Gellért-Attila

1997-ben születtem egy erdélyi városban, Kézdivásárhelyen és itt is kezdtem el teniszezni 9 éves koromban. A sportolás és önmagában a sport mindig is sokat jelentett számomra, a diverzitása és a kapcsolatteremtő jellege miatt el sem tudnám képzelni nélküle az életem. Kiskorom óta rabja vagyok ennek a szenvedélynek, nagyon sok mindent ki is próbáltam az évek alatt (pl. karate, atlétika, kosárlabda, stb.), de végül a futball és a tenisz maradt, ami igazán megfogott és úgy érezhettem, hogy ezekben a sportágakban teljesen önmagam lehetek. A versenyzés élménye is elég hamar rabjává tett, sok versenyen elindultam emiatt, egészen U18-as korosztályig.
A Testnevelési Egyetemen végeztem teniszedzői szakon, ez idő alatt segédedzőként dolgoztam. Jelenleg is folytatom tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen, ahol Sport- és rekreációszervezést tanulok. Edzéseim során mindig arra törekszem, hogy önmagamat adjam, igyekszem minél élvezetesebbé és szórakoztatóbbá tenni ezeket gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mindezt természetesen úgy, hogy a tanítvány folyamatos fejlődése a fő cél minden szinten. Leírhatatlan érzés az, ha egy tréning alatt vagy után látom, hogy valakinek mosoly ül az arcára, esetleg megjegyzést tesz arra, ha valami újat sikerült tanulnia. Ezek az aprócska dolgok visznek folyamatosan előre és tesznek jobb emberré nap, mint nap.

Edző

Farkas István

1994. július 27-én születtem, Budapesten. Kicsi gyermek korom óta sportolok és amióta az eszemet tudom szerves része az életemnek a mozgás.
2000-ben kezdtem el teniszezni Dunakeszin, először heti 1-2 alkalommal hobbi szinten. Versenyzői karrierem 9 évesen kezdődött és tartott egészen 17 éves koromig, amikor sajnos családi okok miatt be kellett fejeznem a versenysportot, de ennek ellenére szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több hazai tornagyőzelmet tudhatok magaménak és sok versenyen sikerült helytállnom.
2014-ben kezdtem el oktatással foglalkozni Dunakeszin és 2019 márciusa óta vagyok tagja a Future Tennis Team-nek.
Ez idő alatt több képzésen vettem részt, többek között a világ legnagyobb Play & Stay edzőjétől, Mike Barrell-től is sikerült rengeteg dolgot elsajátítanom, valamint a PTR nemzetközi vizsgát is letettem.
Első számú célom a tenisz megszerettetése a gyerekekkel és a felnőttekkel, hiszen az a legfontosabb, hogy jól érezze magát mindenki a teniszpályán.

Tollaslabda szakosztályunk

A tollaslabda sport nagy hagyományokra visszatekintő, széleskörűen ismert és népszerű sportág. Olyan sportágak egyike, amely kortól, tudásszinttől, testi adottságoktól függetlenül mindenki számára élvezetes mozgáslehetőséget biztosít. A sport mozgásigénye intenzív, és a test szinte minden részét átmozgatja.

Szakosztályunk mind a helyi lakosság mozgásigényét, mind pedig a hazai versenysport kiszolgálását, utánpótlásképzését és versenyeztetését tűzte ki zászlajára. Hitvallásunk szerint ugyanis sikeres versenysport, nagy utánpótlásbázisból, nagy utánpótlásbázis pedig még nagyobb amatőr és lakossági bázisból ered, akik szeretik, elismerik és támogatják sportágunkat.

Egyesületünk tehát szeretettel várja a kezdő kisgyermekektől egészen az idősebb felnőttekig bárki jelentkezését, hiszen edzőink mindenki számára készek megmutatni a sportág alapjait, és élvezetes kikapcsolódást biztosítani.

Hajrá Fót!

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva