Bajnoki remények a Fót SE I. csapatánál

2022.02.05.
Írta: Fót SE

A csapat edzőjével, Serdült Tamással beszélgettünk.

Jelentős előnnyel vág neki a csapat a tavaszi szezonnak, melyből két fordulót már ősszel lejátszottak. Mire számít?

Igen, jelentős az előnyünk, de nem szabad elbízni magunkat. Ezt mindig elmondom a játékosoknak is, akikben szerencsére megvan az erő és a motiváció a jó eredmény eléréséhez. A feljebbjutás elvárás is a csapat felé, de tudjuk, hogy ehhez még jól kell teljesítenünk az elkövetkező 12 bajnoki meccsen. A cél az, hogy a fóti labdarúgás feljebb kerüljön ebből az osztályból. Nagy múltú klubról van szó, voltak NB I B-ben, van honnan feljönnünk.  Lesz szép csarnokunk lassan és a műfüves pálya is hamarosan elkészül. A srácok ezért dolgoznak, a stáb jó, az elnökség jó, a város támogat minket.

Mikortól lehet igénybe venni az új létesítményeket?

A csarnokot csak a következő szezonban tudjuk használni, a műfüves pályát március-áprilistól.

Ezen bajnoki meccseket is fognak játszani?

Ez egy plusz lehetőség, például, ha füves pálya nem megfelelő állapotú. De főleg edzésre használjuk majd.

Van változás a keretben?

Igazoltam egy fiatal kapust, Farkas Simont és Molnár Máté személyében egy védekező szellemű játékost. A keret 25-27 fő, töröm is a fejemet minden kerethirdetéskor, mert csak 18 játékost lehet nevezni egy-egy mérkőzésre.

Mikor kezdődik a bajnokság?

Mi az első fordulóban nem játszunk, akkor szabad hétvégesek leszünk. A másodikban március 6-án a Kisalag ellen kezdünk hazai pályán.

Mit lehet tudni az ellenfelekről?

Mindegyik ellenféllel jó viszonyt ápolunk, a sporttisztelet abszolút megvan egymás iránt. Nem tudom, hogy ki hogy erősített vagy gyengült esetleg, nem is szeretnék ezzel foglalkozni. Ha azt, amit eddig csináltunk, tovább tudjuk vinni,  eredményesek leszünk. Csak magunkkal foglalkozunk. Mi próbálunk edzeni. Tudom, hogy van, aki nem edz annyit mind mi, tehát ilyen szempontból előnyben leszünk. Erőben és létszámban jól állunk.

Hogyan készülnek a bajnokság kezdetére?

Heti két edzésünk van, és játszunk két előkészületi meccset is. Vasárnap játszunk a megye 3-ban első helyen álló Váchartyánnal, a rákövetkező szombaton Mogyoródon. Ők is felsőbb osztályban játszanak, mint mi. Igyekszünk erősebb ellenfelekkel játszani, hisz oda tartunk mi is.

Hogy alakul ki a bajnokság végeredménye?

Most jön még hat tavaszi forduló, és utána a rájátszás. Az első négy helyezett a felsőházi, a többiek az alsóházi rájátszásban játszanak oda-vissza mérkőzéseket. A korábban megszerzet pontokat viszik magukkal a csapatok, ezért is fontos az alapjátékban növelnünk az eddig is jelentős előnyünket.

Hogyan tervezi, fog játszani is a csapatban?

Nem tudom. Nem szeretnék játszani, csak ha megkívánja a helyzet. Ha játszom. akkor nem tudok úgy segíteni, mint a pálya mellől, mert akkor arra figyelek, hogy én is jól passzoljak, jól íveljek.

Várunk miden sportot szerető vagy kipróbálni vágyó gyermeket, és felnőttet, a szakosztályainkba!

Elérhetőség: Kapitány Zoltán +36 20 932 0655

Forrás:fotinfo.hu

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva