Jól szerepeltek a fóti focicsapatok a hétvégén

2021.05.10.
Írta: Fót SE
A Fót SE II. az Őrbottyán KSE ellen játszott a Balogh Sándor Sportcentrumban a IV. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokság Közép-csoportjának alsóházi rájátszásában.
A kellemes tavaszi időben már néhány néző is kijött a meccsre, mely előtt egyperces néma csenddel emlékeztek meg a napokban autóbalesetben elhunyt fiatal játékvezetőről, Laczkó Georgináról.
Az alsóházi bajnokságot vezető Őrbottyán edzője, Kiss Norbert a mérkőzés előtt bizakodó volt: “Reméljük a legjobbakat, hogy le bírjuk hozni ezt a mérkőzést is. Már játszottunk egymás ellen kétszer, és mind a kétszer 4-1-re nyertünk” – mondta.
A hazaiak edzője, Balogh Béla szűkszavúan foglalta össze a várakozásait: “Hát a szokásos, megpróbálunk győzni.”
A mérkőzés végén, az 5-2-es diadal után pedig ennyit mondott: “Jó játékkal, megérdemelten győztünk”.
Az alsóházi rájátszásnak igazi tétje nincs, inkább csak lehetőség újabb hat mérkőzésre a csapatoknak. Bár az eredmények presztízs szempontjából persze számítanak, így ez a meccs is kemény, hajtós volt.
A hazaiak góljait Szigeti Norbert József, Pozsonyi Krisztián, Burai Bence, Vasanits László és Vass István Dávid lőtték.
Hazaértemkor írt a Fót SE I edzője, Serdült Tamás, hogy ők is nyertek Visegrádon a felsőház rájátszásban, 2-0-ra.
Forrás: fotinfo.hu
Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva