Ismerje meg a 2021-es esztendő 14 év alatti fóti sportolóját!

2021.04.22.
Írta: Fót SE

Az idén a 14 év alatti korosztályban a 12 éves Tóth Dávid akrobatikus rock and roll versenytáncos kapta Fót Város Év sportolója díját. Munkatársunk otthonában kereste fel az ifjú sportolót.

Vidám forgatag uralja Dávidék nappaliját, ahol szülei, testvérei, edzői fogadtak. Még kutyája, Tofi is lelkesen üdvözölt, kedvenc madara, Amigo pedig egyszer az ő vállán, egyszer az én fejemen landolt. A hangulat végig nagyon derűs volt, látszott, hogy így együtt nagyon támogató közösséget alkotnak Dávid céljainak eléréséhez.

Természetesen ő maga is megtesz mindent a siker érdekében: hetente háromszor másfél órát gyakorol partnerével, otthon pedig még kétszer vesz részt online erősítő és nyújtó edzésen. Ezenkívül a Mogyoródi KSK U13-as csapatának is igazolt játékosa, ami három futballedzést jelent hetente számára. Dávid kék öves aikidós, de időhiány miatt ezt a sportot jelenleg szünetelteti.

A hétvégi táncversenyek sajnos gyakran ütköznek a bajnoki vagy edzőmérkőzésekkel, de az elsőbbség a táncé. Dávid eredményei igazán imponálóak – a legjelentősebb, évente megrendezett hazai versenyről, a Magyar Bajnokságról  partnerével már kétszer hozták el az aranyérmet. Tavaly nagy előnnyel ranglistavezetők voltak korosztályukban a children páros kategóriában. Három online világkupa versenyen vettek részt 2020-ban, egy ezüst és két aranyérmet nyertek, a sportágban nagyhatalomnak számító orosz és ukrán fiatalokat is maguk mögé tudták utasítani.

Évek óta Molnár Zsófia Dávid partnere, sorra nyerik közösen a területi és országos versenyeket és szép eredményeket értek el külföldön is, Horvátországban, Szlovákiában és Lengyelországban. Ahogy edzőik, Bazsik Benjámin és Kuptsulik Tamás elmondták, az akrobatikus rock and roll inkább sport, mint klasszikus tánc, nem véletlenül tartozik a Magyar Táncsport Szakszövetséghez. A versenyeken egy-egy produkció ideje korcsoport-kategóriától függően egy-másfél perc, a versenyszámnak előírt minimum koreográfiaelemeket kell tartalmaznia – a zsűri így pontozza a táncot, melyet meghatározott ütemű mixelt zenére hajt végre a páros.

Dávid hatéves kora óta táncol. Célszerű ezt minél előbb elkezdeni: mestere, Bazsik Benjamin is ennyi idősen volt első edzésén. Egyesülete, a Négy muskétás (4MDC), az egyik legsikeresebb és legnagyobb egyesület az országban. Dávid az 4MDC XV.  kerületi Spartans Dance válogatottjában sportol. Az egyesületnek nemrég alakult egy fóti csoportja is a Fót SE-vel együttműködve,  Dávid edzői itt is dolgoznak.

Az év 14 alatti sportolójának szenvedélye a tánc, teljes erőbedobással és örömmel néz az újabb kihívások felé. Az iskolában is szépen helytáll – a Fóti Ökomenikus Általános Iskola és Gimnázium 6.b osztályának tanulója, kiváló eredménnyel. Kikapcsolódásként szeret népi hangszereken zenélni,  dorombon, tilinkón. Bátyja, Gergő és húga, Dorina is ugyanebben az egyesületben igazolt versenyzők, más korosztályokban, hasonló eredményekkel.

Dávid nagyon örült a díjnak, ami csak megerősíti abban, hogy jó úton jár, és érdemes ennyi munkát fektetnie a sportba és ezzel öregbíteni Fót hírnevét.

Forrás: fotinfo.hu

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva