Fót SE I. – Tura VSK 2:1 (1:1)

2021.04.05.
Írta: Fót SE

 

A mérkőzés előtt a turaiak edzője Tóth-Máté Imre elmondta, hogy ők eredetileg egy U19-es csapat, de mivel a játékosok nagyobb kihívást szerettek volna, most elindultak a felnőtt bajnokságban.

Úgy néz ki, érdemes volt kipróbálni magukat, mert fölényesen vezetik a IV. osztályú felnőtt bajnokság közép csoportját. Tegnap a játékosok közül öten különböző okok miatt hiányoztak, így az U17-es csapatból is kellett pótolni őket. A vendégcsapat edzője a meccs előtt fontosnak tartotta a jó szereplést, mindenképpen győzni szerettek volna.

A 90 perc után Tóth-Máté Imre azt mondta, félt a meccstől, mivel csapata fáradt volt a szerdai kupameccs miatt és 3 kezdőember is hiányzott. Hozzátette, hogy “egy kicsit rossz felfogásban játszottunk, már azt hittük, minden papsajt. Az ellenfél meg nagyon-nagyon motivált volt, nagyon akarta a győzelmet. Változatos volt, lehetett volna ide is, oda is az eredmény, de most ez így jött ki.”

Serdült Tamás, A Fót SE I. edzője a mérkőzés után ezeket mondta: “Egy nagyon-nagyon jó csapat ellen játszottunk – szervezetten, fegyelmezetten és alázatosan, ennek pedig az eredménye a győzelem! Minden játékosomnak szívből gratulálok a mai teljesítményéért! Haladunk a célunk (felsőházi rájátszás) felé.

A fótiak góljait  Mikulka Gyula és Krusinszki Csaba szerezték. Az izgalmas mérkőzésen akár nagyobb arányban is nyerhetett volna a hazai csapat – a 90. percben lőtt tizenegyesüket a turai kapus kivédte. A bajnokságból még két mérkőzés van – az utolsó és valószínű “sorsdöntő” április 18-án Fóton a Visegrád ellen.

Forrás: fotinfo.hu

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva