Pástra léptek és nem ismerték a lehetetlent!

2025.02.06.
Írta: Fót SE

A hétvégén Mezőhegyesen rendezték meg a GKK Körverseny egyik állomását, amelyen sportegyesületünk fiatal vívói is megmérettették magukat.

A „GKK” a Gerevich-Kovács-Kárpáti nevek rövidítése, és a Magyar Vívó Szövetség által szervezett, rangos utánpótlásverseny, amely kiváló lehetőséget biztosít a fiatal kardvívóknak, hogy fejlődjenek és tapasztalatot szerezzenek. A sorozat célja, hogy versenykörnyezetben edződjenek a jövő tehetségei.

Pénzes Zsolt, szakedzőnk mesélt a hétvégéről, amely a Fót SE versenyzői számára igazán eredményes volt:
„Kilenc sportolónk négy különböző kategóriában állt pástra, és kiváló teljesítményt nyújtottak a két nap során.

Szombaton a gyerek fiú kategóriában Szakács Kovács Bercel az előkelő 5. helyen végzett, Erős Ágost a 6. helyet szerezte meg, míg Halmosi Ádám a 39. helyen zárt. A serdülő fiúk között Kiss Bence Dominik a 14. helyet érte el.

Vasárnap a gyerek lányok versenyében Erős Abigél a 7. helyen végzett, míg Rada Csenge a 24. helyet szerezte meg. Az újonc fiúk között Szakács Kovács Bercel ismét remekelt, és 7. lett, Erős Ágost a 10. helyet szerezte meg, Krizsó Botond a 17. helyen, míg Rákos Ábel a 15. helyen fejezte be a versenyt.
A serdülő leány kategóriában Zemán Petra a 29. helyen zárt.

A verseny kiváló alkalmat adott fiatal vívóinknak, hogy értékes tapasztalatokat szerezzenek és fejlődjenek. A szoros mérkőzések, a kihívások és a kemény küzdelmek mind hozzájárultak ahhoz, hogy versenyzőink egyre magabiztosabban álljanak pástra. Az elért eredmények bíztatóak, és jól mutatják, hogy a rendszeres edzések és a kitartó munka meghozza a gyümölcsét.Továbbra is azon dolgozunk, hogy a következő versenyeken még jobb eredményeket érhessünk el.”

Gratulálunk minden versenyzőnknek és büszkék vagyunk a kitartó munkátokra és az elhivatottságotokra.
Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben még több siker vár rátok!

Hajrá Fót!

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva