Írta: Fót SE
A sakk nálunk nem csupán játék, hanem kihívás, stratégia és sikerélmények sorozata is, amit csapataink rangos bajnokságokban való szereplése is bizonyít!
Tehetséges játékosaink folyamatosan bizonyítják rátermettségüket, és ezzel nemcsak magukat, hanem Fót városát is a sakktérképen tartják.
Vrona Mihail, egyesületünk szakosztályvezetője és a Magyar Sakkszövetség Szenior Bizottságának tagja összegzi az elmúlt időszak eseményeit:
„Két csapatunk is erős bajnokságokban szerepel. Az egyik csapat az Országos Bajnokság másodosztályában, míg a másik csapat a rangos Budapest Bajnokság másodosztályában játszik. Évről évre kiemelkedő helyezéseket érünk el az erős mezőnyökben, és biztosítjuk helyünket a magasabb osztályokban.
Emellett versenyzőink egyéni megmérettetéseken is remekelnek, például a Sakkozó Magyarok Világtalálkozóján elért első és második helyezéseink, valamint a Budapesti Tavaszi Sakkfesztivál B-csoportjának első helye külön figyelmet érdemel.
Külön büszkeségünk Schmelowszky Dávid, aki mesterek ellen is kimagasló teljesítményt nyújtott, és több mint 114 Élőpontot szerzett, valamint Sági Bence, aki 2022-ben és 2023-ban is bajnoki címet szerzett.
Rendszeresen részt veszünk a Fóti Sportnapokon, ahol a sakkszerető gyerekeket és felnőtteket szólítjuk meg, akik közül már többeket is játékosként üdvözölhetünk.Versenyzőink 40%-a fóti lakos, és ez az arány folyamatosan növekszik az új játékosok csatlakozásával.
Nálunk a sakk több mint hobbi – szenvedély és fejlődés egyaránt!”