SAKK

Sakk szakosztály

Szakosztályvezető, edző: Vrona Mihail
E-mail:vronamisa.chess@gmail.com
Edzések időpontja, helyszíne: csütörtök 18-20
Vörösmarty művelődési ház

A FÓT SE Sakkszakosztálya, illetve annak elődje már több mint 20 éve stabil tagja az Országos Bajnokság II. osztályának, magas szinten képviselve ezzel Fót városát. Második csapata korábban játszott a Pest megyei bajnokságban, míg jelenleg a Budapest bajnokságban szerepel jól.

Több tehetséges fiatalt neveltünk ki, akik később magas szintű versenyeken és bajnokságokban is megállták a helyüket. Vrona Mihail előtt Kárpáti Gábor és Szlabey Géza (+) is sokat tettek a klub fejlődéséért.

Szakosztályunk mindenkit szeretettel vár, aki érdeklődik a sakk iránt, amely nemcsak játék, hanem kiváló fejlesztő eszköz is gyerekeknek.

Vrona Mihail szakosztályvezető, edző

4 éves korom óta sakkozom, az egyetemi évek óta nemzetközi szintű játékosként, és csapatvezetőként is tevékenykedem. Legmagasabb ÉLŐ pontszámom 2293 volt.

Korábban az Országos Bajnokság első- és másodosztályú csapatainál több arany és ezüstéremet szereztem, mint csapatvezető és játékos. A Fót SE-ben 2007 óta játszom, 5 éve vagyok edző és 2 éve csapatvezető.

Fóton lakom, 1952. április 3-án születtem Moszkvában, 43 éve élek Magyarországon. Nős vagyok, 2 felnőtt gyermekem van és egy 8 éves unokám. Vegyészmérnökként végeztem az egyetemen, karrierem alatt több neves gyógyszergyár külföldi értékesítéseit segítettem. Egy éve vagyok nyugdíjas, így még több időt tudok fordítani szenvedélyemre, a sakkra.

 

Tagdíj:

Tanulóknak havi 1000 Ft, felnőtteknek 1500 Ft.
Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva