Írta: Fót SE
Run N’ More – tempóban az első félévben!
Lakatos Évi csokorba gyűjtötte Run N’ More szakosztályunk elmúlt időszakát, ahol az eredmények magukért beszélnek!
„A Fót SE Run N’ More Szakosztálya nem lazsált 2025. első félévében: az előző év novemberétől egy kemény téli alapozással indítottuk a szezonunkat. A sok egyéni edzés mellett futva megkerültük a Velencei-tavat, és részt vettünk a téli Yours Truly 25 és 50 km-es futórendezvényein is. A téli hónapok zárásaként egy házi kilométer-gyűjtő versenyt rendeztünk, ahol a legnagyobb távot Kapitány Viki tette meg, de az egész csapat erején felül teljesített.
Tavasszal több edzésen is kipróbáltuk magunkat az új Nemzeti Atlétikai Stadionban. Március elején gyűjtöttünk virágokat a Hármashatár-hegyen a Nőnapi Virágfutáson, ami az egyik kedvenc terepfutó rendezvényünk, sosem hagyjuk ki. Matkócsik Ági új sportágban próbálta ki magát: a target sprint keretein belül futni és lőni is kell, Áginak már a próbaveresenyei is remekül sikerültek. Márciusban a Balaton Szupermaratonon Papp Laci egyéniben 4 nap alatt megkerülte a Balatont. Bor-Szeifert Adri második helyen ért célba a visegrádi Fighter’s Run egyéni tripla távján. Részt vettünk az NN City Run futóversenyen. Áprilisban egy nemzetközi ultrafutóversenyen Papp Laci egyéniben, Kapitány Viki, Bor-Szeifert Adri, Csasznek Orsi és Gyarmati Józsi pedig váltóban elfutottak Miskolcról egészen Kassáig. Április 13-án Viki és Józsi Kunfehértón álltak rajthoz egy vegyes aszfaltos-terepes 10 km-es versenyen, és mindketten 2. helyezést értek el!
Májusban az Ultrabalatonon többen rajthoz álltunk. Papp Laci egyéni versenyzőként teljesítette a 212 km-t, Viki és Adri pedig 5 fős csapattal hozták el az aranyérmet! Molnár Laci csapatban debütált, Orbán Attila a futás mellett fekvőbringával kerülte meg a Balatont. Pár nappal később már a fóti Futókörök Napján gyűjtöttük a kilométereket, valamint részt vettünk az EU-futáson, a Business Run futóversenyen és az E.ON-Futáson is. Segítettük a szervezőknek a XVII. Fóti-Futi rendezvényen. Viki és Józsi a Borvidék Félmaratonon futottak, Adri pedig a csehországi Hard Dog Race-en száguldott.
Júniusban Papp Laci letolta az UTH klasszikus 111 km-es távját a Pilisben, Adri pedig a 30-as Visegrád Trailen futott. Részt vettünk az első FittFót rendezvényen, majd a hónap végén következett az Ultra Tisza-tó: Laci egyéniben futotta le, Viki és Józsi pedig 4 fős csapatban teljesítették a 130 km-es távot, és értek fel a dobogó harmadik fokára.
Persze, emellett rengeteg élmény ért minket ebben a félévben, felsorolni is nehéz. A csapat edzett aszfalton, terepen, hegyen-völgyön, futópályán. Az egyéni célok mellett a közösség ereje és egymás motiválása, semmihez sem hasonlítható érzés, mert Kell egy Csapat!”
Csatlakozz hozzánk Te is, ha szeretnél egy olyan közösség részese lenni, ami valami többről szól, mint futás! Lehetsz kezdő vagy akár rutinos kilométergyűjtő-nálunk megtalálod a helyed!
