Olaszországban mérkőztek meg kosárlabdásaink!

2024.04.08.
Írta: Fót SE

Nagyszerű eredménnyel zártak U13-as lányaink Olaszországban a Húsvétkor megrendezett nemzetközi kosárlabda tornán!

A Fót SE kosarasai először szerepeltek külföldi tornán és a megszerzett negyedik hely minden várakozást felül múlt, mivel az egy évvel idősebbek kategóriájában versenyeztünk.

A tornára nem teljes kerettel tudott a csapat kiutazni, ráadásul az első mérkőzésen Fekete Róza sérülése miatt még egy játékossal kevesebben lettünk, így a megmaradt nyolc játékos teljesítménye még inkább felértékelődött!

Páli Gábor edző értékelése:

„Nehéz tornára számítottam, mivel nem a teljes csapat tudott kiutazni Montecatinibe. Az idei évünk tanuló év, mert a 2010/2011-es korosztályban mi fiatalok vagyunk lévén, hogy csak 2011-es és fiatalabb játékosok alkotják a csapatot. A hazai bajnokságban már hozzászoktunk ahhoz, hogy nagyobbak és idősebbek ellen játszunk, ennek ellenére jelenleg a 3. helyen állunk a tabellán a regionális bajnokságban, ami nagyszerű dolog! A mostani torna célja az volt, hogy megtapasztaljuk azt, milyen a gyors és harcos kosárlabda. Az olaszokra ugyanis leginkább ez a jellemző. Szerencsére nálunk is vannak „harcosok”, akik jól reagáltak erre és felvették a kesztyűt.

Összességében két rendkívül jó mérkőzést játszottunk, kettőn pedig ezúttal nem volt esélyünk. Azonban igazából nekem az volt az eredmény, hogy bizonyos játékosok végre szintet léptek előre és bízom benne, hogy a magyar bajnokságban is ezt a szintet fogják hozni innentől kezdve.

Gratulálok a lányaimnak a sikerhez!

A tornán a csapat legjobbjának válaszották:

Losonci Jázmin

A tornán a legeredményesebb játékosunk:

Ranguy Regina”

Büszkék vagyunk rá, hogy egyesületünket képviseltétek a tornán! További sok sikert kívánunk!

Hajrá Fót!

Fót Sportegyesülez 2020 © Minden jog fenntartva